Kérdések és válaszok

„Ez egy ősi módszer. A mai világban is van helye?”

Élményalapú tréningünk célja az élvezetes együttlét, egymáshoz való közeledés egy sokak számára teljesen új helyzetben. Módszerünk nagyon régi mégis új, különleges módja a csapatépítésnek. Régi, mert már az ősi közösségekben fontos eleme volt a jó összhang megteremtésének. Új, mert hazánkban eddig ritkán alkalmazták a tréningeken, holott nagyon jól fejleszti az együttműködést.

“Minden kollégámnak úgy sem tetszhet!”

Itt nem csak a csapatszellem növekszik, hanem számos más jó tapasztalattal is gazdagodnak a résztvevők. Többek között azzal, hogy igenis mindenki tud zenélni valamilyen módon csak egyszerűen még nem volt olyan helyzetben, hogy ez kiderüljön. Óriási élmény azok számára, akiknek hiányzik az életükből a zenélés öröme és még sosem próbálkoztak vele.

„Én nem akarok őszintéskedni a kollégáknak, főleg nem az osztályvezetőnek…”

Azáltal hogy sokaknak ismeretlen ez a módja az együttlétnek, egy jó helyzetgyakorlattá válik, ahol a reakciókon keresztül jobban megismerhetik egymást a csapattagok. Egy teljesen új helyzetben nehezebb a felvett és ránk ragadt szokásainkat, viselkedésmintáinkat megtartani, így akaratlanul is őszintébb, spontánabb az ember.

„A beosztottam mindig okoskodik, eléggé zavar, hogy lenézi a tudásom…”

A zene egyik jó tulajdonsága, hogy szavak nélkül lehet  kapcsolatba lépni a másikkal. A djembe  kiválóan alkalmas egy közös nyelv kialakítására, egyszerű használata miatt. Dobolás közben sokkal több a szemkontaktus, a testbeszéd, így fejlődik a nonverbális kommunikáció.

Ez a nyelv -nonverbalitása és sokaknak szokatlan kifejezésmódja által- megtöri a mindennapos gondolatfolyamatokat. A résztvevők bátrabban megnyílnak, mert kevesebb az esélye egymás félreértésének, és számukra új szerepeket is bátrabban kipróbálnak a gyakorlatok során. Azáltal hogy a nehézkes gondolkodás háttérbe szorul, az elnyomott érzések könnyebben a felszínre jönnek, oldódni tudnak a gátlások.

„Én sosem tanulok meg dobolni, 1-2 nap alatt meg pláne!”

Könnyű bánni a dobbal, hiszen mindenki meg tudja ütni, a gyakorlatok pedig egyszerűek, játékosak, így a kezdő is hamar sikerélményt szerez. Ez a sikerélmény mindig önbizalmat ad a résztvevőnek. Tapasztalhattuk mindannyian, hogy önbizalom nélkül az egymás közti bizalom sem tud igazán elmélyülni. A bizalom pedig nagyon fontos, hiszen mindennek az alapja.

A zenélés által való együttlét segít egy elengedett állapot megtapasztalásában, ami mindig energiával tölti fel az embert. Ez az elengedettség pedig őszinte légkört teremt. Sokkal spontánabb tud lenni a résztvevő, ami nagyon fontos minden területen, így a munkában is, hogy rugalmasabban tudja kezelni az életben felmerülő helyzeteket.

„Csapatépítéshez afrikai zene? Sose hallottam…”

Az afrikai népeknél a dob a mindennapi élet része. Nincs olyan közösség, ahol ne lennének dobosok. Az élet minden területét körbeöleli a dobszó, legyen az az asszonyok hazatérése a halászatból, kölesaratás, nővé válás, különböző szertartások, beavatások, és még sorolhatnám. Minden nap összegyűlnek és a dobok segítségével egymásra hangolódnak, kikapcsolva az állandóan uralmon lévő, ítélkező elmét, ami meggátolná a harmónikus együttlétet.

„Én nem veszek részt semmiben, csendben hátul maradok…”

Az afrikai zenében mindenki részt vesz, ha nem dobolással, akkor énekléssel, tánccal. A zenészek között pontosan meghatározott szerepek, a zenének pedig pontos keretei vannak, az adott helyzettől függően. Az európai szemlélő sokszor nem is érzékeli ezt, látva az önfeledt zenélést, pedig az afrikai zenében szigorú hierarchia van. Ezen a hierarchián keresztül tud megvalósulni az az építő jellegű, meghatározott keretekkel bíró, mégis önfeledt együttlét, ahol az alapvető értékek megtartása mellett az ember úgy lehet része az egésznek, hogy önmaga és mindenki más számára is élvezetes legyen. Nincsenek különleges elvárások. A cél a felszabadultság, öröm, melyben mindenki részesül.

 

 

„A munkahelyi vezetőm egy kiskirály, majd itt is megjátsza az agyát…”

A vezető dobosnak tekintélye van, rá figyel mindenki. Ezen határok között mindenkinek megvan a maga helye, tudásához mérten, amit mindenki elfogad, mert tudja, hogy a közös zenélés, a közös élmény a lényeg. Tisztában van saját képességeivel és megvan benne a kellő alázat a jó összmunkához. Az önfeledt zenélés közben fegyelem és figyelem van. Mindenkiből lehet vezető és mindenki megmutathatja magát, amikor annak helye van.