Csapatépítő tréningek

A csapatépítő tréningek segítenek abban hogy az ember újra átélje mitől jó, és hogyan kell együtt dolgozni, s hogy ez sok esetben hatékonyabb és élvezetesebb; hogy egy adott közösségben mindenkinek megvan a maga szerepe, és mindegyik egyformán fontos.

Az ütős csapatépítő tréningen tradicionális afrikai dobokon, más néven djembén játszunk, de használunk mélydobokat és egyéb hangszereket is (shakert, tikfát, kolompot, csörgőket, bomwhackert).

A djembe szó örömöt, élvezetet jelent. Az öröm a zenélés, az egészséges élet és a jó munka egyik alapja. Életünk 1/3-át munkával töltjük, többnyire csapatban. Ezért az élvezettel végzett munka nagyon fontos. Akkor tud az ember termékeny és kreatív maradni (megtartva az egészséget és nyitottságot), ha örömmel végzi feladatait. Régen az emberek minden nap megtapasztalták, hogy csapatban kell dolgozni a túléléshez. Az ősi közösségek csapatmunkára épültek. A mai kor emberének az életéből-leginkább a technikailag fejlettebb régiókban-egyre inkább hiányzik ez a fajta élmény.

Hány főt tudunk megmozgatni?

Tréningeink létszáma 10 főtől több száz főig terjedhet. Nagy létszám esetén mozgást, táncot is beleviszünk a programba és az emberi hang is nagyobb szerepet kap. Gyakorlatilag rövid idő alatt létrehozunk egy óriás zenekart, ahol a csapat egy része mozgással követi csapattársai  „előadását”. Igazi kuriózum!

„Arról a szintről indulunk, ami biztosan mindenkinek megy. Aztán egyre bonyolultabb motívumokat építünk rá. Visz a ritmus sodrása. Viszi azokat is, akiknek nehezebben megy a dobolás. Jó érzés átlépni azokat a határokat, hogy meddig terjedek tudásban, képességében. Kiderült, hogy sokkal tovább, mint korábban gondoltam. Látom, hogy ugyanarra a lüktetésre dobban a kezünk és érzem, hogy egyszerre dobban a szívünk is valami közös cél és közös élmény érdekében. Teremtünk: zenét, újfajta kapcsolatokat, fejelhetetlen élményt magunknak, egymásnak. Megszűnik körülöttünk a világ, csak mi vagyunk és a dobolás.”

Együtt a csapat
Együtt a csapat
Referenciáink: Grow, Wanderlee Magyarország, Aktív Tréning, Siemens, Shell, Vodafone, Thuasne, T-Mobile, Audi, WNT Magyarország, Bayern, Merck Hungary, K&H Bank, Mars, Unilever, Jó Fogás.hu, Szentendre, Aba város, Verseg, Pilisborosjenő, Pilisszentlászló, Pomáz önkormányzata

„Rengeteg köszönetet kaptunk és sok-sok boldog arcot láttunk, ez mind a ti érdemetek is, nagyon köszönjük a sok energiát, amit beletettek! 😊”
OTP , Szikora Orsolya, IT Szolgáltatásmenedzsment szakértő

„Dobokkal beszélni – ezt kéne használnunk máskor egy-egy felvételi elbeszélgetésen, vagy ha feszültség támad köztünk.”
„Doboltam, és olyan volt, mintha nem is az én kezem lenne, nem ismertem magamra, hogy ilyenekre vagyok képes.”
„A dobolás alatt egy közösséggé váltunk, hiába a közös munka, a hétköznapok, itt sokkal inkább kitárulkoztunk, intim terünkbe engedtük egymást.”
„A szavak, a ráció elnyomja sokszor azt a belső önkifejezést, amire szükségünk van a mentális egészséghez. Most elengedtük a szavakat, a rációt, és csak voltunk, kommunikáltunk, alkottunk, egészen átmosott, feltöltött.””Másnap amúgy Mátra 115 túrára mentem futni, ahol a rajt dzsemba dobok pergésére indul, nehéz volt ellenállni a kísértésnek, hogy ne cseréljek a sráccal :))”
Bethesda Gyermekkórház (Társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatóság)

Magánszemélyként: egyszerűen magával ragadó, az volt az érzésem, hogy most rögtön én is akarom és jó volt érezni, hogy a testem minden porcikája mozgásba lendült. Jó volt látni az összhangot köztetek és hogy mennyire szeretitek és élvezitek csinálni. Szakmai szempontból: kellemes csalódás. Kicsit féltem, hogy fog működni ennyi emberrel, de nagyon jól. Mozogtak, énekeltek, táncoltak, élvezték a közös zenélést. Jól irányítottátok őket, pozitív volt a visszajelzés. Köszönök mindent!
Dalnoki Katalin, rendezvényigazgató, Momentum Events, A Grow csoport tagja